Közös Ég - Álmodó természet

A számítógép előtt ülő ember… A tenger mélyén méltóságteljesen hömpölygő bálna… A fa tetején csiripelő madár… A napsugarakban fürdőző kígyó…

Bármennyire is különbözőnek tűnő élőlények, van egy dolog, ami összeköti őket: az alvás, és a közben megélt álmaik. Az álmok az evolúciós örökségünk részét képezik. Évmilliók óta álmodjuk közösen az életet, megalkotva azt, ami minden élőt egyetlen hatalmas hálózatba köt – ez a Közös Ég. Benne gyökereznek a megérzéseink, a vágyaink, a szándékaink, ebből merítünk szeretetet és szerelmet. Naponta megtérünk ide, amikor behúnyjuk a szemünket és összekapcsolódunk egymással.

Az igazi változást az emberiség jövőjében nem a zöld technológiák térhódítása fogja jelenteni, vagy az, hogy elindulunk ki a világűrbe. Hanem az életet évmilliárdok óta működtető kollektív információs rendszerek, azaz a Közös Ég megismerése és tudatos használata. Mert csak így fogjuk megérteni az élet lényegét, körforgási rendszereit, és csak így lesz lehetőségünk arra, hogy megtanuljunk harmóniában élni a természettel. A Közös Ég ismerete nélkül a klímakrízis és a környezetszennyezés elleni küzdelem is csak szélmalomharc, mert nem tudjuk felmérni, hogy a döntéseink milyen láncreakciószerű folyamatokat generálnak a bolygónkon. Mert az élet nem csak sejtek halmaza, hanem egy mindent átszövő láthatatlan információs tér, amelyben ott van minden esemény, gondolat, érzés örök lenyomata.

Azok a változások, amelyek csak felszínes tettekben nyilvánulnak meg, és nem gyökereznek a Közös Ég mélységeiben, nem lesznek tartósak. Élhetünk bármilyen környezettudatosan, ez önmagában kevés ahhoz, hogy megértsük az élet és az anyabolygónk működési folyamatait. A harmónia helyreállításának első lépése a Közös Ég, mint közös kommunikációs tér tudatosítása. Ezt követheti az elme és a szív, a gondolatok és az érzelmek összehangolása. És csak az utolsó – de ugyanolyan fontos – lépés, hogy mindezt a mindennapi cselekedeteinkben is megnyilvánítjuk.

Köszönjük, ha megosztod.